• Aktívan és rendszeresen vállaljuk fel

    Aktívan és rendszeresen vállaljuk fel
    a mindenkori aktuális környezet-
    és természetvédelmi feladatokat

  • Slider 1

    Mi tiszteljük és szeretjük a természetet,
    az élő Földanyát,
    kérjük Ön is tegyen meg mindent érte.

  • Slider 3
  • Slider 4
  • Slider 5
  • Aktívan és rendszeresen vállaljuk fel
  • Slider 1
  • Slider 3
  • Slider 4
  • Slider 5

Forrásvíz Természetbarát Egyesület

MIVEL FOGLALKOZUNK:

EREDMÉNYEINK

  • Közhasznú egyesületté alakultunk

    Egy olyan önszerveződött aktív kis közösségből (Forrásvíz Természetbarát Kör), amely már sok kisebb-nagyobb térségi megmozdulásban vett részt, illetve kezdeményezője volt.
  • Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége

    Alapítói vagyunk a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének (2001), és ezen keresztül a Balatoni Fejlesztési Tanáccsal is jó kapcsolatokkal rendelkezünk.
  • Keszthelyi-hegység turistaútvonal szakaszainak rendbetétele

    Idejében elkezdtük azt a pályázati vállalás teljesítést, mely a Keszthelyi-hegység 92 km-es turistaútvonal szakaszainak rendbetételét célozta meg. A nyár elején és augusztusban a Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület tábort szervezett Zalaszántón, melyen előadóként és kísérőként is részt vettünk.
  • Living Lakes - Élő tavak

    Április végén ötödik alkalommal rendeztük meg a zöld napi Tavaszünnep rendezvényünket. "Living Lakes - Élő tavak" program kapcsán egyesületünk bekapcsolódott egy nemzetközi felvállalásba.
  • Gyenesdiási Túranapok

    Júliusban igen nagy sikerrel zárult az egyhetes „Gyenesdiási Túranapok” rendezvényünk, melynek majdnem minden napjára volt jelentkező. Vonyarcvashegy Környezetvédelmi Programja elkészült, amihez egyesületünk segítő kezet nyújtott.
  • Faluszépészeti Nap

    Megrendezésre került parlagfű mentesítési „Faluszépítészeti Nap”. Ekkor kerültek kiültetésre a faluközpontban az információs tábláink mögötti téren azok a honos növények, melyek remélhetőleg sokáig díszítik majd a teret. Elkészült a „Keszthelyi hegység és a Kis-Balaton turistatérképe” új kiadása is, melyben aktív szerepet vállaltunk a térkép-kiegészítésekben, korszerűsítésben.
  • Darnay-Dornyai Béla túraútvonal

    Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által hirdetett turisztikai pályázaton elnyertük a Darnay-Dornyai Béla túraútvonal kijelöléséhez, kiépítéséhez szükséges pályázati nyereményt és az érintett önkormányzatok támogatását.
  • Rügyfakadás-Tavaszünnep és Forrásvíz túranapok

    10. alkalommal rendeztük meg a gyenesdiási Nagymezőn a "Rügyfakadás-Tavaszünnep" rendezvényünket. A térség lakói számára igen népszerű ez a rendezvény és szívesen látogatják, vesznek részt programjainkon. A nyári "Forrásvíz túranapok" alatt különböző kirándulásokat, természeti értékek megismerését népszerűsítő túrákat tartottunk.
  • Mandula telepítés

    Az előző évi miniszteri kitüntetés után, melyet tiszteletbeli elnökünknek Gál Lajos vett át 2008. év őszén, ez az elismerés (Európa Tájdíj 4. helyezés) méltó indítást adott az éves betervezett programjainkhoz. 2009. március 12-én mandulafa ültetésre került sor a Balaton utcában. Folytatódott az őszi mandula telepítés az iskola bevonásával.
  • Forrásvíz túranapok - Márton napi "Zöld est"

    A nyári "Forrásvíz túranapok" alatt különböző kirándulásokat, természeti értékek megismerését népszerűsítő túrákat tartottunk. Többek között kerékpáros, kilátó, forrás túrák, és csónaktúra került megszervezésre. A szüreti felvonulás ünnepi préselésén túl, novemberben Márton napi civil „Zöld est” került megszervezésre, ahol az együtt dolgozó civil szervezetek beszámoltak az éves munkáikról.
  • Keszthelyi-hegységi információs táblák kihelyezése

    A sok kirándulás és zöld napi program mellett, fontos feladat volt a Keszthelyi-hegységi információs táblák kihelyezése több település határában és a hegység több pontján, valamint a tanösvények kialakítása, a Kárpáti korzó dísztér pályázat elindítása, a jövőre nézve, pedig fontos lépés lesz a Darnay Bormúzeum kialakítása.
  • LEADER, EMVA és Új Széchenyi Terv egyesületi pályázatok

    18 év után ismét Zala megye rendezhette meg a természetbarát túrázók találkozóját Magyarországon. A Sopronból átkerült vándorkupa tavaly érkezett hozzánk Gyenesdiásra, hiszen a Forrásvíz Természetbarát Egyesület vehette át. Az év további részében a LEADER, EMVA és Új Széchenyi Terv egyesületi pályázatainak megvalósítása és az ezekhez kapcsolódó hitelfelvétel elindítására is sor került.
  • 15. éves jubileum

    A „Természetesen Gyenesdiás” – Zöld Hetek – programsorozatán belül került megrendezésre a 15. Rügyfakadás - Tavaszünnep kétnapos programja a Nagymezőn. Nyáron megszerveztük a „Forrásvíz túranapok” programsorozatot. Sor került a Forrásvíz Természetbarát Egyesület 15. éves jubileumi közgyűlésére.
  • Zöld Zaláért Díj és Víz Világnapja

    Idén is részt vettünk a Víz Világnapján történő NABE - Balaton vízkoszorúzáson is, melyet hagyományosan a Diási Játékstrandunkon végeztünk. A Zala Megyei Önkormányzat a Forrásvíz Természetbarát Egyesületet 2014. évben Zöld Zaláért Díjban részesítette.
  • Palkó Sándor ornitológus, madárvonulás-kutató szoborállítás

    Ősszel a Földünkért Világnap alkalmából közreműködtünk az önkormányzat által állított Palkó Sándor ornitológus, madárvonulás-kutató szobrának állításában és a műsor szervezésében.





AKTUÁLIS

Hírek, információk napjainkból



Élő források!
A régiségben a magyarság öt őselem; tűz, víz, föld, levegő és az életfa, alapján építette fel a világot.

Földünket a Földanya szeretetével tiszteljük. Mi magyarok őt Babba Mária, Nagyboldogasszony néven neveztük meg. A Földanya szent vizei: földalatti vizek, források, csermelyek, patakok, folyók, tavak és tengerek.

Mikor él egy forrás?

  • Ha szabadon folyik.
  • Ha természetes a környezete.
  • Ha él a víz szelleme körülötte.

Minden forrásnál él egy elementár. A mai ember számára ez a lényiség úgy értelmezhető, mint egy rezgés képlet, amely a fizikai síkon nem, csak a szellemi síkon érzékelhető. A vizek környékén a víz elementárok (nimfák, sellők, vízemberek, egyensúly szellemei) élnek, de csak természetes környezetében érzik jól magukat. Szabályozott körülmények között (pl: vízmű foglalások, csatornák, vízierőművek, kövezett partszakaszok, szennyezések), hasonló módon szenvednek, mint mi emberek, s képtelenek ellátni feladatukat! Ez abból áll, hogy a vizeket harmonizálják környezetükkel és élettel töltik meg! Az anyagba süllyedt ember (materializmus) ezekről a lényekről és életükről már nem tud semmit, így környezete átalakításánál ezt nem is veszi figyelembe. Így teszi halottá a vizeket és a tájat!

Ez a forrás is egy betonkockába zártan szenvedett évtizedekig. Egyesületünk célja, hogy a források környékén található természetes anyagokkal egyszrűen kiépítve szabaddá és élővé tegyük a Földanya vizeit és ezen vizeket őrző nimfákat.

Radiesztéziai eszközökkel (pl. inga) a mai ember is képes érzékelni a víz élő erőit. (A vízvezetéki víz rezgésszáma 2000, a forrásoké általában 6-12.000, de pl. a lourdesi szent vizé 40.000.) Reményeink szerint Ön, hogy elolvasta írott gondolatainkat a Földanya szent vizeiről, ezután tisztelettel hajol minden forrás vizéhez!

Mátyás királyunk (1458-90 uralkodott) visegrádi kútjánál olvasható ezen felirat:

Huius nympha loci, sacri custodia fontis,
Dormio dum blandae sentio murmur aquae.
Parce meum, quisquis tangis cava marmora, somnum
Rumpere, sive bibas sive lavere tace.

„Szent forrást őrzök, védő nimfája e helynek.
Alszom míg zsongít vízcsobogás moraja.
Hogyha e márványtáblához lépsz, ne zavard meg álmom.
Kímélj, szó nélkül mosd le magad vagy igyál.”

Mi tiszteljük és szeretjük a természetet, az élő Földanyát, kérjük Ön is tegyen meg mindent érte.

Forrásvíz Természetbarát Egyesület
Gyenesdiás

Egyesületi ismertető letöltése (198 KB)