• Aktívan és rendszeresen vállaljuk fel

    Aktívan és rendszeresen vállaljuk fel
    a mindenkori aktuális környezet-
    és természetvédelmi feladatokat

  • Slider 1

    Mi tiszteljük és szeretjük a természetet,
    az élő Földanyát,
    kérjük Ön is tegyen meg mindent érte.

  • Slider 3
  • Slider 4
  • Slider 5
  • Aktívan és rendszeresen vállaljuk fel
  • Slider 1
  • Slider 3
  • Slider 4
  • Slider 5

Forrásvíz Természetbarát Egyesület

MIVEL FOGLALKOZUNK:

EREDMÉNYEINK

  • Közhasznú egyesületté alakultunk

    Egy olyan önszerveződött aktív kis közösségből (Forrásvíz Természetbarát Kör), amely már sok kisebb-nagyobb térségi megmozdulásban vett részt, illetve kezdeményezője volt.
  • Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége

    Alapítói vagyunk a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének (2001), és ezen keresztül a Balatoni Fejlesztési Tanáccsal is jó kapcsolatokkal rendelkezünk.
  • Keszthelyi-hegység turistaútvonal szakaszainak rendbetétele

    Idejében elkezdtük azt a pályázati vállalás teljesítést, mely a Keszthelyi-hegység 92 km-es turistaútvonal szakaszainak rendbetételét célozta meg. A nyár elején és augusztusban a Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület tábort szervezett Zalaszántón, melyen előadóként és kísérőként is részt vettünk.
  • Living Lakes - Élő tavak

    Április végén ötödik alkalommal rendeztük meg a zöld napi Tavaszünnep rendezvényünket. "Living Lakes - Élő tavak" program kapcsán egyesületünk bekapcsolódott egy nemzetközi felvállalásba.
  • Gyenesdiási Túranapok

    Júliusban igen nagy sikerrel zárult az egyhetes „Gyenesdiási Túranapok” rendezvényünk, melynek majdnem minden napjára volt jelentkező. Vonyarcvashegy Környezetvédelmi Programja elkészült, amihez egyesületünk segítő kezet nyújtott.
  • Faluszépészeti Nap

    Megrendezésre került parlagfű mentesítési „Faluszépítészeti Nap”. Ekkor kerültek kiültetésre a faluközpontban az információs tábláink mögötti téren azok a honos növények, melyek remélhetőleg sokáig díszítik majd a teret. Elkészült a „Keszthelyi hegység és a Kis-Balaton turistatérképe” új kiadása is, melyben aktív szerepet vállaltunk a térkép-kiegészítésekben, korszerűsítésben.
  • Darnay-Dornyai Béla túraútvonal

    Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által hirdetett turisztikai pályázaton elnyertük a Darnay-Dornyai Béla túraútvonal kijelöléséhez, kiépítéséhez szükséges pályázati nyereményt és az érintett önkormányzatok támogatását.
  • Rügyfakadás-Tavaszünnep és Forrásvíz túranapok

    10. alkalommal rendeztük meg a gyenesdiási Nagymezőn a "Rügyfakadás-Tavaszünnep" rendezvényünket. A térség lakói számára igen népszerű ez a rendezvény és szívesen látogatják, vesznek részt programjainkon. A nyári "Forrásvíz túranapok" alatt különböző kirándulásokat, természeti értékek megismerését népszerűsítő túrákat tartottunk.
  • Mandula telepítés

    Az előző évi miniszteri kitüntetés után, melyet tiszteletbeli elnökünknek Gál Lajos vett át 2008. év őszén, ez az elismerés (Európa Tájdíj 4. helyezés) méltó indítást adott az éves betervezett programjainkhoz. 2009. március 12-én mandulafa ültetésre került sor a Balaton utcában. Folytatódott az őszi mandula telepítés az iskola bevonásával.
  • Forrásvíz túranapok - Márton napi "Zöld est"

    A nyári "Forrásvíz túranapok" alatt különböző kirándulásokat, természeti értékek megismerését népszerűsítő túrákat tartottunk. Többek között kerékpáros, kilátó, forrás túrák, és csónaktúra került megszervezésre. A szüreti felvonulás ünnepi préselésén túl, novemberben Márton napi civil „Zöld est” került megszervezésre, ahol az együtt dolgozó civil szervezetek beszámoltak az éves munkáikról.
  • Keszthelyi-hegységi információs táblák kihelyezése

    A sok kirándulás és zöld napi program mellett, fontos feladat volt a Keszthelyi-hegységi információs táblák kihelyezése több település határában és a hegység több pontján, valamint a tanösvények kialakítása, a Kárpáti korzó dísztér pályázat elindítása, a jövőre nézve, pedig fontos lépés lesz a Darnay Bormúzeum kialakítása.
  • LEADER, EMVA és Új Széchenyi Terv egyesületi pályázatok

    18 év után ismét Zala megye rendezhette meg a természetbarát túrázók találkozóját Magyarországon. A Sopronból átkerült vándorkupa tavaly érkezett hozzánk Gyenesdiásra, hiszen a Forrásvíz Természetbarát Egyesület vehette át. Az év további részében a LEADER, EMVA és Új Széchenyi Terv egyesületi pályázatainak megvalósítása és az ezekhez kapcsolódó hitelfelvétel elindítására is sor került.
  • 15. éves jubileum

    A „Természetesen Gyenesdiás” – Zöld Hetek – programsorozatán belül került megrendezésre a 15. Rügyfakadás - Tavaszünnep kétnapos programja a Nagymezőn. Nyáron megszerveztük a „Forrásvíz túranapok” programsorozatot. Sor került a Forrásvíz Természetbarát Egyesület 15. éves jubileumi közgyűlésére.
  • Zöld Zaláért Díj és Víz Világnapja

    Idén is részt vettünk a Víz Világnapján történő NABE - Balaton vízkoszorúzáson is, melyet hagyományosan a Diási Játékstrandunkon végeztünk. A Zala Megyei Önkormányzat a Forrásvíz Természetbarát Egyesületet 2014. évben Zöld Zaláért Díjban részesítette.
  • Palkó Sándor ornitológus, madárvonulás-kutató szoborállítás

    Ősszel a Földünkért Világnap alkalmából közreműködtünk az önkormányzat által állított Palkó Sándor ornitológus, madárvonulás-kutató szobrának állításában és a műsor szervezésében.





AKTUÁLIS

Hírek, információk napjainkból



2013. év szöveges elnöki beszámolója, eredmények ismertetése

téli túrákat és a madárkarácsony akciót követően, a „Cserszegtomaj zölden gondolkodik” pályázat keretein belül „Víz! - Nem szükséges vagy az életben, hanem maga az élet vagy” -– címmel Dr. Burucs Zoltán egyetemi docens előadását hallgathattuk meg február 26-án, a cserszegi Művelődési Házban.

A tavasszal megvalósult, előzőekhez kapcsolódó programok voltak még az alábbi előadások, melyben a Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület és a NABE volt segítségünkre: „A kiskertek környezettudatos fenntartása és gondozása”, „Komposztálási bemutató, környezetvédelmi szemléletet segítő ökonap”, „Tavaszköszöntő foglalkozás, madárodúk készítése” - odúkihelyezések a térség több iskolájában!

Egyesületünk szervezésében március 23-án, először került megrendezésre a 25 éves „LEPKE teljesítménytúra” a Keszthelyi-hegység területén. A résztvevők 15, 25 és 40 kilométeres távokat teljesíthettek. A Keszthelyi-hegységben tizennégy ellenőrzőpont várta a túrázókat. Az idén 320-an teljesítették a távot, ezzel a jubileumi rendezvényen átlépte a „lepketúrázók” száma a tízezret! A résztvevők emléklapot és jelvényt is kaptak teljesítményük elismeréseként. A túra célja egyébként  nem változott, a szervezők a mozgás élménye mellett a Keszthelyi-hegység egyedülálló értékeire, védettségére kívánták felhívni a figyelmet. (Egyedül a „feketefenyőből-honosba” átalakuló Keszthelyi-hegység látványa aggasztotta a résztvevőket!)

Ezen a napon került felavatásra a Zala Megyei Természetbarát Szövetség részéről a Pad-kőnél, a Bereczky Csaba által újrafaragott 10 éves Jakabfi kopjafa, melyhez a megyei elnökségen kívül a zalaegerszegi, nagykanizsai, zalaszentgróti túrázók is jelen voltak. Nagyon jó, civil hangulatban telt el a kicsit hűvös tavaszi délután.
Szeretnénk köszönetet mondani Berdán László egyesületi tagunknak, aki a nemcsak a Lepke túra alapítója, a mai napig segítője, hanem egyben az Asbóth-os kollégákkal a szíve-lelke maradt a rendezvénynek. Nagyon fontos volt az egyesületi tagság részéről is a helytállás, hiszen Sümegi Gábor, Samu Zoltán, Fodor Zsófia, Csiza Elemér és családja, valamint Bálint Ferencné nélkül nem tudtuk volna teljesíteni a vállalást.

Egyesületünk márciusra tervezett programjai még a víz köré csoportosultak. Segítettünk a Csókakői-patak mederszakaszának kitisztításában, mely csatlakozott a Keszthelyi-hegységi Nemzeti Parkkal közös védett területekről történő illegális hulladékgyűjtési akciókhoz! 
Víz Világnapja jegyében hagyományteremtő módon egyesületünk óvodai rajz, valamint iskolai rajz és dolgozatírási pályázatot hirdetett Cserszegtomajon. Ennek eredményeként a rajzok, valamint a védett tájat és madarakat bemutató kinagyított fotók, iskolai kiállítás részei is maradtak.
2013. március 24-én 15 órakor „Víz Napi Balcsi-parti” rendezvényre került sor Gyenesdiáson Balaton-parton, amely igazodott a NABE által meghirdetett programokhoz. A jelenlevők forrásvizet (és a hideg ellen forró teát) fogyasztva ismerkedtek a természet és a vizek védelmét szolgáló energiatakarékos megoldásokkal.

2013. március 28-án 19.00 órakor a gyenesdiási Községházán egyesületi éves közgyűlést tartottunk. A pénzügyi és felügyelő bizottság elnöke, Varga Zoltán tájékoztatta a tagságot az előző évi gazdálkodás eredményességéről.
Ezek után a  2012 évi elnöki beszámoló és a Közhasznúsági jelentés került egyhangúlag elfogadásra.

A „Természetesen Gyenesdiás” – Zöld Hetek (2013. április 10–19.) – programsorozatán belül került megrendezésre a 15. Rügyfakadás - Tavaszünnep kétnapos programja a Nagymezőn, melynek időpontja 2013. április 20-21 volt.

2013-as esztendő első fél éve a természetvédelem és a madárbarát jelleg elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformálási akciók jegyében zajlott. Lakosság, szülők és iskolások bevonásával, odúkihelyezés a Keszthelyi-hegység (Csókakői-patak és környezete) több pontján. Mindezek helyi környezettudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformálási akciók voltak!
Később kihelyeztünk a Keszthelyi-hegység több pontján a „Vidd haza a szemeted!” és „Hulladék lerakása tilos!” táblákat is, melyeket az erdészettel és nemzeti parkkal is egyeztettünk. 
Hét Keszthelyi-hegységi település külterületéről (állami és erdőbirtokossági területek), több mint 250 m3 illegálisan lerakott hulladékot szedtünk össze és szállíttattunk el egy nyertes projekt keretein belül és 2013 tavaszán táblákkal jelöltük a helyszíneket és teljesen befejezzük a tereprendezést.

2013. április 20-21-én megrendezésre került jubileumi 15. Rügyfakadás-Tavaszünnep kulturális és környezetvédelmi szabadtéri rendezvény lebonyolításában segítők fáradozását, támogatását és a szervezésben való aktív szerepvállalását.
Nagy örömmel vettük, hogy ismét sikerült megmozgatni a civil közösségeket, családokat, baráti köröket, akik a két nap folyamán kiránduláson, szabadtéri főzőversenyen, kulturális, sport, természet- és környezetvédelemi ismereteket népszerűsítő térségi szabadtéri összejövetelen vehettek részt. A 2013 évi „Rügyfakadás – Tavaszünnep” adományok gyűjtése az „Erdei tornapálya helyreállításához történő gyűjtés” jegyében zajlott.

2013 májusában együtt ünnepeltünk a Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesülettel a Madarak és Fák Napján, és nyáron megszerveztük a „Forrásvíz túranapok” programsorozatot.
Diós települések fesztiválja – VII. alkalommal került megrendezésre 2013-ban és a rendezvényt kigondoló egyesületünk nevében Sümegi Gábor, alelnök köszönthette a hazai és nemzetközi küldöttségeket. A Keszegfesztivállal egyben zajlott eseményen közel másfél-ezren vettek részt. A jövőben kigurul az országból az egyesületünk és a székhelytelepülés, Gyenesdiás által alapított vándordió.

Mintegy 20 ezer Balaton környéki háztartásba jutott el a „Zöld Balaton-kampány” kiadványa, a „Zöld ábécé”. A 24 oldalas füzet nem más, mint egy fenntartható életmóddal kapcsolatos fogalomtár. Olyan, ami elsősorban a Balaton-part adottságait veszi figyelembe, ugyanakkor minden érdeklődő számára hasznos lehet.
A Zöld ábécé kiadvány – amelyben nyereményjátékot, hasznos táblázatokat, sőt egy hajtogatható balatoni zöld békát is tartalmaz – ingyenesen letölthető a www.zold-balaton.hu weboldalról.

A kampány pályázat a nyár és az ősz folyamán konkrét ötletekkel segítette az embereket abban, hogy a lakókörnyezetükben mindenki „zöld” lehessen, úgy kímélje a környezetét, hogy úgy érezze, tett valamit a régió és a világ jövőjéért. 
A program része a Környezetvédelmi Együttműködési Modell népszerűsítése, Gyenesdiás után Keszthelyen, Balatonfüreden és Fonyódon. Ehhez a Forrásvíz Természetbarát Egyesület szakemberei és segítői és jelentős részt és missziót vállaltak.

2013. szeptember 20-án került sor a Forrásvíz Természetbarát Egyesület 15. éves jubileumi közgyűlésére
A közgyűlés résztvevőit a Darnay pince udvarán köszöntötte Gálné Németh Ildikó elnök asszony és ismertette, hogy honnan indult egykoron az egyesület és milyen nehéz és komoly feladatokon és projekteken van túl, nem kevés eredménnyel és komoly közösséggel. Bizonyíthatóan a természet- és környezetvédelemnek adott kompetencia megsokszorozta a társadalmi tőke befektetett erejét, ahogy a minta modell bemutatja!

A források rendbetételén túl, a túraútvonalak és védett természeti értékek táblázásán keresztül, egészen a hagyományőrzésig és értékápolásig jutott a vállalható feladatok köre. Az oktatásban és a jeles „zöld” napi ünnepek programjain való igazi szemléletváltó és közösségépítő programok a mai napig meghatározzák az egyesület mindennapjait.
Az utóbbi évek fejlesztési és pályázatai is értékesek, hiszen új közösségi tereket adtak a családbarát székhelytelepülésnek (Kárpáti korzó, Darnay pince). Ezek pályázati folytatásáról is döntött a közgyűlés, és vállalta, hogy a projektek megvalósításán túl az új kihívásoknak (mint pl. a Lepke túra és az erdei játékok és eszközök fejlesztése) is megfelel.
A térségi szerepkör vállalása, mint ahogy azt több Keszthely környéki feladat is bizonyítja, összefogással megoldható.

2013. november 9-én (szombaton) estére egyesületünk megszervezte jubileumi Márton napi zöld estjét. A programok a hittanos gyerekek és szüleik lampionos bevonulásával kezdődtek, majd a Kárpáti János Általános Iskolai diákja jelenetet adtak elő Márton püspök életéből. Köszönjük a felkészítést: Kovácsné Kopfer Beatrixnak és Folly Eszternek.
Az egyesület idei és elmúlt 15 éves programjainak bemutatására került sor a jelenlegi elnök és a tiszteletbeli elnök jóvoltából. Elhangzott, hogy az idei évben nagy sikerű volt az egyesület által átvett LEPKE túra megszervezése, a „Zöld Balaton” kampányban nyújtott közreműködés, a háztartásokba kijuttatott Zöld ÁBC kiadvány több helyütt tartott bemutatása, valamint a tornapálya és a Nagymező játékeszközei felújításának támogatása. Sikeres az évről évre meghirdetett 1 ház – 1 szőlő program és a madárkarácsony. 

Ezen alkalomra jelenhetett meg az egyesület életét bemutató „Természetesen Gyenesdiás” kis füzetsorozat. A 4 részes kiadványban, a „Természetesen Gyenesdiás” nevet viselő kis füzetek bemutatják az egyesület elmúlt években felvállalt munkáit, a közösség és támogatók kitartó erejét és a feladatokban való szerepvállalásait. Nagyon büszkék vagyunk mindezekre, hiszen ezzel a jubileumi kötetsorozattal és a hagyományok ápolásával, úgy érezzük, sokat tudunk tenni a településünk és környezetünk tisztán tartásáért, a „zöld” programokért és a túrázás népszerűsítéséért. 
A füzetek témái, pedig segítik az iskolás gyerekek környezettudatosságát, hiszen a szelektív hulladékgyűjtés, a zöld építészet, a komposztálás és a természeti értékek kerültek részletesen bemutatásra ezekben. 
E füzetet és egy kis 2014-es zsebnaptárt a jelenlévők mind megkaphatták az est folyamán.


Ezt követően a polgármester úr és Góth Imre, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság elnöke díjakat nyújtott át a „Virágos udvar-virágos ház” verseny  2013. évi győzteseinek.  (Márkus Mariann, Finta Maya, valamint a Hotel Katalin és a Nádas Csárda képviselője vehette át a nagyon szép mívesen elkészített kerámia díszeket Kollár Szabolcs keramikus mester jóvoltából – GRATULÁLUNK nekik!)
A pecsenyéket készítő tagtársak, családok és háziasszonyok is meg lettek szólítva, akiknek jóvoltából finomabbnál-finomabb falatokban lehetett része a közel 150 főnek. 
(Köszönjük nekik: Baloghné Juli, Békésiné Vaski Katalin, Radocsi (Herczeg) Erzsébet, Keresztesné Erzsi, Kőhalminé Márti, Pékné Orbán Júlianna, Porkolábné Márti, Tánczos Lászlóné, Gálné Németh Ildikó, Kenesei Aurélia.) 
Az elmaradhatatlan újbort köszöntötte a Da Bibere Borrend borkancellárja, Páli Lajos bácsi, aki egyben tagtársunk is; majd a köszöntés után Deák Ákos plébános úr áldotta meg a gyülekezetet és boraikat. A Gyenesi Dalárda és a helyi néptáncosok nagyon frappáns rövid szereplése után jöhetett a bőséges libalakoma. A jó hangulatról, énekről és később táncról a zalaegerszegi Harangláb zenekar gondoskodott!
Indítsuk a következő 15 évet is sikeresen, jó közösségi együttműködésben (hiszen jelen voltak a kedves keszthelyi klubok, vonyarcvashegyi csoportok is). Találkozzunk jövőre ugyanilyen jó hangulatban és egészségben mindnyájan!

A késő ősz folyamán megérkeztek az „Egy ház, egy szőlő” akció keretében egyesületünk székhelyére a rezisztens szőlőfajták; december közepétől, és a fagyok beálltával, pedig elkezdődött az újévi a „Markarácsony” akciónk is!

Forrásvíz Természetbarát Egyesület nevében szeretnék köszönetet mondani azért az áldozatos segítség nyújtásért, melyet önzetlenül és szabadidejében a 2013. novemberében felújításra kerülő gyenesdiási Nagymező - Tornapálya környezetrendezéséhez nyújtott.

Szokásunkhoz híven december végén Óévbúcsúztató túrát szervezünk a Keszthelyi-hegységbe mozogjuk le a karácsonyi ételeket és készüljünk a szilveszteri malacsültre” mottóval. (Nagymező, Vadlánlik, Dolomit tanösvény, Fénykereszt, Mária szobor útvonalon)

A jövőben is szeretettel várjuk programjainkra a kedves természetbarát érdeklődőket!

Vezetőség